Őskor – Ókor

A Zala folyó torkolatvidéke a Balaton nyugati öblét (ma Kis-Balaton) övező mocsárvilággal és észak-dél irányú dombhátaival az ősidők óta lakott. Jelentős régészeti feltárások történtek a Kis-Balaton jelenlegi medrének kialakítását, illetve vízzel történő elárasztását megelőzően. (Évezredek üzenete a láp világából 1996.). A munkálatok során kiderült, hogy a környék busásan ontja magából a különböző időkből, különböző népek által hátrahagyott emlékeket. Zalaszabar környéke sem képez kivételt a bőség alól, első tárgyi emlékei a rézkorból származnak. A rómaiakat megelőzően pannonok, kelták, később szkíta szarmaták lakták a vidéket. A hídvégi rév, mely átjárót képezett a nyugati Balaton öböl és a tó jelenlegi medre között, fontos átkelőhely volt a Kárpát-medencéből induló pusztákat és a Földközi-tenger medencéjét összekötő kereskedelmi úton. Nem csoda, hogy a környező dombok és hátak gyorsan benépesültek. Zalaszabar határában ilyen ősi telepek a Dezső- és a Borjúállás-sziget.

A rómaiak hatalmát a Fenékpusztán felépített római castrum képviselte a környék felett. Jelentős mezőgazdasági kultúra alakult ki a zalai dombokon, hiszen a római feljegyzésekben több alkalommal említést nyer a pannóniai gabona, mint fontos behozatali cikk a hídvégi réven keresztül. Zalaszabar határban is megtalálták egy „villa romana” nyomait.

Amikor a rabszolgatartás kora leáldozott: „…csillagok útján jönnek Atilla hunjai…”

A negyedik század végén megjelenő hunok végső csapást mértek a belső gazdasági és társadalmi konfliktusokkal küzdő Római Birodalomra. Ruga nagykirály vezetése alatt lovaik patái dübörögtek 440-442 között a Dráva és Száva folyók mentén. 434-ben a rómaiakkal kötött béke a Balaton környékét Pannonia Prima és Valeria tartományokkal a Hun Birodalomhoz rendeli. 447-ben immár Atilla vezetésével ugyanerre a sorsa kerül a Dráva és Száva köze. A catalaunumi ütközetet és Atilla 453-ban bekövetkezett halála után a hun érdekszféra visszaszorul a Volga és a Don vidékére, alapját képezve a Nagybolgár birodalom megerősödésének. A hunok is itt hagyták a lápvilágban nyomukat, a feltárt sírok árulkodnak viseletükről, szokásaikról. A hunok mindenesetre teljesítették történelmi küldetésüket, a Római Birodalom soha be nem gyógyuló sebet kapott általuk, a rabszolgák világát felváltotta a szabad földművesek világa, a hunok világát pedig Pannóniában korábbi szövetségesei, a

Germánok

világa. A szövetséges keleti gótokat rövid periódus után 526-ban követik a longobárdok, de jelen vannak az Alföldön a gepidák is. Változó sikerrel hoznak létre környékünkön érdekszférákat, melyből a longobárdoké bizonyul a legtartósabbnak. Jellemzően kiolvasható a környékbeli leletekből az alaplakosság sokrétűsége, melyben az antik telepesek keverednek harcos germánokkal és békés földművelőkké szelídült pusztai népekkel. Érdekes tény azonban, hogy a fenékpusztai erődben a hunokra jellemző torzított koponyájú sírleletek kerülnek elő a VII. századból is. Lehetséges, hogy nem volt teljes a hunok kivonulása Pannóniából?

Az avarok világa („Avari qui dicuntur Ungari” Fuldai Évkönyvek 894)

Az avarok jelenlétét alapvetően az alábbi jellemzőkkel határozhatjuk meg:

Történelmileg az avarok első megjelenése a Kárpát-medencében 567-re tehető, amikor is longobard szövetségben tönkreverik a gepidákat. 568 húsvétján aztán a longobárdok a gepida maradékokkal és a romanizált antik lakossággal egyetemben jobbnak találják a veszélyes szomszédság felvállalása helyett a Dunántúlt kiüríteni és Észak-Olaszországba (Lombardia) vonulni. Az avarok fénykorukat Baján kagán regnálása alatt érték el. Régészetileg gyakorlatilag a csíki havasoktól az Enss folyón át a Morva medencéig bárhol is mutatunk találomra a térképre, a közelben megtalálhatók az avarok nyomai. Elterjedésük hihetetlen mértékű lehetett. Zalaszabar környékén is sok az avar lelet. Nekik köszönhető a szlávok betelepítése védelmi célokra a szláv őshazából (mai Ukrajna és Lengyelország) a Kárpát-medencébe és a Balkánra. A XI. században kelt Kijevi Évkönyvek leírják az „oborok” és a dulebek harcát, majd a dulebek magukkal ragadását. A régészeti leletek alapján a Kis-Balaton környékén békés volt a két nép együttélése, a feltárt települések erről tanúskodnak. Különösen jelentősek az avar leletek Keszthely környékén, de meg kell említeni a Kolon pusztai avar halomsírt is Zalakomár és Balatonmagyaród határában.

Közben megtörténik az avarok több hullámban végbemenő honfoglalása (korai-, közép- és késő avarkor, melyek jellemzően eltérnek használati tárgyaik díszítési motívumaiban). A tudományos álláspont szerint az avarokat a VIII. század végén tönkreverik a frankok Nagy Károly vezetésével (791. és 795. és 804. évek), a Dunántúl pusztasággá válik, melyet a Nyitra környéki szlávok 833 körül benépesítenek.

A korabeli évkönyvekben (pl. De Conversione Bagoariorum et Carantanorum libellus) későbbiekben is folyamatos az avarok említése. 803-ban az avarok vezetője a tudun Regensburgban felveszi a kereszténységet és hűbéri esküt tesz. 822-ben a pannoniai avarok részt vesznek a frank birodalmi ülésen.

Zavaros évek, dilemma Pribina körül

A szlávok beszivárgása, főleg a VIII. század második felében öltött nagyobb méreteket. Nyugat-Dunántúlon a nyugati-szlávok (szlovének, morvák, csehek, szlovákok, karantánok) ősei laktak. A szlávok az avar hegemónia meggyengülése után tömegesen jelentek meg és szaporodtak el a Dunántúlon. Az egyik legsűrűbben lakott szláv területnek éppen Zala megye tekinthető, főleg a Zala alsó folyása és a Balaton körül éltek tömegesen. Emléküket sok szláv eredetű helynév őrzi.

Nagy Károly frank uralkodó 804.évi hadjárata megdöntötte az avar birodalmat. Unokája Német Lajos oltalmába fogadta a Nyitra vidékéről elűzött szláv herceget Pribinát, s a Dunántúl déli részét hitbérül adta neki. A Zala alsó folyása mellett Mosapurc (ma Zalavár) központ körül a1akult ki a IX. század közepén Pribina hűbéres szláv hercegségének birtokközpontja. Kiterjedése pontosan nem határozható meg. Pribina kultúrmunkát végzett, főnöksége idején nagy lendülettel indult meg a kolonizáció és a templomépítés. Az erről értesítő egykorú oklevelek megmaradtak, de tárgyi emlékei is vannak. Pribina (majd utóda Kocel) hercegségében a közvetlen bajor közigazgatás bevezetése után a német telepesek is megjelentek. Kocel halálával véget ért három évtizedes uralmuk és Pannónia déli része ismét visszakerült Német Lajos fiának, Arnulfnak, majd az ő fiának Karlmannak fönnhatósága alá. A magyar veszedelem hírére Arnulf Pannóniát Bazlavó (Boriszláv) szláv fejedelemre bízta, aki a magyarok támadásainak ellenállni nem tudott, s e terület is csakhamar a magyarok birtokába került.

Az avarok bukást túlélő népek - védelmet remélve - Pribina vára körül tömörültek, tehát a magyarok megjelenése előtt Szabar és környéke sűrűn lakott terület volt, keresztény kultúrával.

A sűrű lélekszámmal és a kereszténység felvételével egyetért Hunnivári Zoltán író, „amatőr, jószándékú történész” is, azonban „Moosburg fekvése - Pribina országa” és „Hatalmi viszonyok a Kárpát-medencében 889-907” között című munkáiban komoly kritikát fogalmaz meg korabeli számos dokumentum, krónika és évkönyvek alapján a Pribina történettel szemben. Hasonló véleményen van Badinyi Jós Ferenc is (Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig). A kritika lényegi vonalai a következők:

Mi az igazság? Nehéz megítélni, de javasoljuk mindenkinek, jöjjön el személyesen Zalaszabarra élvezze a Kis-Balaton szépségét és időzzön el röviden a zalavári út melletti Kis-Balaton házban, ahol kiváló lehetőség adódik arra, hogy elgondolkozzon a kiállított avar divat szerint felékszerezett és felöltözött és avar módon eltemetett sírban nyugvók felöl, hogy ajkukon milyen nyelvel gyúlt dalra a haza szépsége…

Honfoglalás

Vidékünkön a honfoglalás 897 - 898-ban Berengár itáliai király legyőzése után visszatérő csapataink által fejeződött be, Zalavárt is ekkor foglalták e1 a magyarok. Anonymus szerint vidékünket a Horka törzse szállta meg. Hogy a honfoglalás milyen változást hozott nem tudjuk, de valószínű a népesség zöme itt maradt, nem menekült el és lassan felszívódott a honfoglaló magyarságban. Mosapurc-ot a magyarok Zalavárnak nevezték el.

Élet az Árpádok alatt

I. István király Zalavárott bencés apátságot alapított 1019-ben. Az apátságot az alapító király tekintélyes vagyonnal és javadalmakkal látta el. Az alapító oklevélben, számos helységgel együtt Szabar is föl van tüntetve, mint dézsmaszolgáltató hely, tehát ez időben már lakott helynek kellett lennie. Hogy a lakosság zöme itt maradt igazolja azon tény is, hogy István király nem egy gyéren lakott vidék közepébe alapíthatta a zalavári apátságot, hiszen a bencések telepítésének célja a lakosság nevelése és oktatása volt, tehát az alapítást ez vezérelte, továbbá a korábban épített templomok még fennállhattak, esetleg keresztény papok is jelen voltak.

Az Új Magyar Lexikon szerint a Pribina által alapított benedekrendi apátságot I. István király újjászervezte, tehát az apátság átélte a honfoglalás viharait. Az alapító oklevél sajnos 1301-ben tűzvész áldozata lett. Az állítólagos másolat 1308-1328 között készült hitelesített hamisítvány.

A hamisítást igazolja, hogy a Xl. században csak a püspököknek és a pannonhalmi apátnak volt tizedszedő joga, a többi egyházi testületeknek csak a XIII. században perlekedés útján sikerült tizedszedési jogot kicsikarni. Hihetetlen, hogy István király a zalavári monostor templomának és két kápolnájának fölszentelésekor, 1019-ben egy olyan falu tizedeit adományozza az apátságnak, ahol nem ád neki fekvő birtokot. Ilyen a térítések kezdetén nem volt, kivéve a pannonhalmi apátságot. A hamisítás célja volt, hogy az apátság jogai biztosítva legyenek a püspökség és világi hatalmaskodók ellen, továbbá a szerzetesek és a konvent fenntartása.

A zalavári konvent 1879-ig hiteles helyi teendőket látott el. Működésük eredményeként sok értékes oklevél maradt ránk. A történelem igazsága szerint Szabar nem szerepelhetett az eredeti alapító oklevélben, csak háromszáz évvel később az apokrif készítésekor sok más faluval együtt.

Hírneves szabariak, Szabar urai, életképek

Az első hiteles oklevelek szerint Szabar a XIII. században a Bizzád-Haholt nemzetség birtoka volt. II.Buzád legöregebb fia már 1221-ben Sol comes veje, kinek leányát, Évát vette feleségül, aki Sol végrendeletében 1227-ben világosan megneveztetett. II. Buzád 1223.február 14-én megkapja atyjától a Zala megyei Szabar helységet. Feltételezhetjük, hogy ebben a korban már népes helység volt. A románkori kis kápolna (ma sekrestye) építését is nyugodtan datálhatjuk erre az időre, mert papja volt, aki az esztergomi érsek által 1256-ban tartott zsinaton a zalavári apát mellett tanúskodott. III.Buzád utódjai közül fiait, Tamást, Solt, Atyaszt és egy leányát ismerjük. Tamás a legöregebb fiú (szü1: 1221-és 1227 között) a papi pályára lépett. l252-ben székesfehérvári prépost és királyi alkancellár. 1255-ben kiállított pápai levél azt írja róla, hogy kalocsai érseknek választották és engedélyezi, hogy kölcsönt vegyen föl. Sol nevét anyai nagyapja után kapta. l255-ben és 1256-ban a bácsi káptalan olvasó kanonoka. l256-tól dömösi prépost, mely minőségben 1280. június 29-ig találjuk.

A harmadik fiú, Atyasz (aki a szabariak őse), III. Buzád fia neve legelőször 1256-1259 között merül fel. 1267-ben csak „Ochuz filius Buzád" néven említik, aki rokonának II. Hahótnak érdekében megesküszik. 1273. szeptember 22-én IV. Lászlótól a királynak tett szolgáltatása elismeréséül a Zala megyei Kerecsényt kapja és megerősíti őt V. Istvántól neki adományozott Palkonya birtokában. 1273-ban résztvett a cseh Ottokár elleni morvamezei hadjáratban, hol különösen Detrekő vára előtt tüntette ki magát. l280-ban a kunok ellen vívott csatában is kitüntette magát, minek alapján László királytól 1283. május 13-án a Zala megyei Pacsát kapta.

IV. László halála után az elsők közé tartozott, kik III. András királysága mellett nyilatkoztak. A lázongó Güssingiek elleni hadjárat idejében kastélyát és sok más birtokát pusztították, miből ezermárkányi kára támadt. Végre, hogy András királyt a Güssingiek fogságából kiszabadítsa tulajdon egyetlen fiát túszul adta, ez érdemeinek elismeréséül megkapta Andrástól a Verőce megyében fekvő Luhina és Orihóc nevü helységeket. 1296. március végén Thomasina hercegnő udvarbírája. III. Andrástól utolsó éveiben elpártolván, a lázadó Güssingeiekkel szövetkezett, de ez nem tartott sokáig, mert csakhamar megint a király hívei sorában találjuk, mire őt egy év nélküli okiratban (Budán pünkösd táján) András kegyelméről biztosítja, s neki is és családjainak és kik a királyhoz hívek maradnak, birtokaik biztonságát megígéri. Halála évét és két nejének nevét nem ismerjük. Első nejétől János nevű fiat hagyott hátra maga után és nagy vagyont.

Szabari János, Atyasznak első nejétől született fia. Előfordul már 1292-ben, mely évben, mint fentebb láttuk, túszként a Güssingiek fogságába kerül. Feltűnő, hogy Atyasznak az egyetlen fia, habár atyja nagy vagyont hagyott maga után, pénzügyi nehézségekkel küzd. Ez már 1310-ben megmutatkozott, midőn, hogy mostohájának hozományi követelését kielégítse, az atyjától kapott Szölez, Pácod és Budafa nevű birtokait a Salomváriaknak el kellett adnia, ám idővel így is elszegényedet, emiatt 1323. június 27-én pénzszűke miatt Vas megyében a Felsőlendva vár mellett fekvő ivánczi birtokot Gutkeled Miklós bánnak értéken alul eladta. Gutkeled Miklós csupa szánalomból a vételáron kívül még a Somogy megyei Baráti helységet is átengedte neki. 1348. április 12-én már fiával Lökös, János és Atyasszal fordul elő, kik már korán valódi rabló-lovag szerepet játszanak. 1351. június 2-án arról értesülünk, hogy Atyasz fia, János fiai Szabari János és Atyasz a zalavári apát egyik tisztjét (Buduni Miklóst) megragadván saját lakásán meg akarták ölni. Atyasz fia Szabari János 1353. május 15-én már nem él.

Szabari János fiai, János és Atyusz mesterek Miklós zalavári apáttól megtagadták a dézsmát (lefoglalták). Az apátság és a magiszterek közt keletkezett dézsmapör 1359-ben barátságos egyezkedéssel végződött. Az egyezség szerint a tized kirovásánál és behajtásánál a Szabari család tisztje is legyen jelen. Tizedet az apát kapja teljesen, ő aztán abból a két mesternek évenkint 20 köböl búzát és ugyanannyi bort ad nekik. Abban is megegyeztek, hogy ha a mondott magiszterek jobbágyai búcsúkor és más alkalmakkor az apátság vizein Zalavárba, mennének, minden hajó után nyolc dénárt tartoznak fizetni, ha e révpénz a jobbágyokon meg nem vehető, helyettük a magiszterek fognak fizetni. Továbbá, ha az apát engedélye nélkül a szabari jobbágyok az apátság vizein, halászó helyein, erdeiben, berkeiben, szántóföldjén vagy rétjein találtatnának az apát jogában áll őket letartóztatni és fogságban tartani. Ellenállás vagy a dézsma megtagadása esetén az ellenállókat a Lajos király által megbízott vasvári káptalan az apátnak kiszolgáltatja, és ha a végrehajtást a mondott magiszterek akadályozzák, ezek tíz márka bírságot fizetnek. Az egyezményt a magiszterek elfogadták. A dézsma elosztásáról kiderül, hogy a szabari jobbágyok a gabona termelés mellett domboldalainkon erdőben már szőlőt is termeltek nem is kis mennyiségben, hiszen a begyűjtött dézsmából Szabar urainak is jutott húsz köböllel.

1368-ban a következő Szabariak szerepelnek az okiratokban: Atyasz fia János, fia Atyasz, fia János fia János, fia Péter. 1371-ben szerepel Szabari Atyasz és ekkor még zsenge korú Péter. 1384-ben már nem léteznek. Szabari Péterrel kihalt a Buzád-Haholt nemzetség szabari ága. Emléküket csak a Péterföldek és a János-hegy őrizte meg napjainkig.

A magvaszakadt Szabari család birtokát 1384-ben Mária királyné az alsólendvai Bánfiaknak adja. 1391-ben Mária királyné a Bánfiak kérésére vásártartási jogot engedélyezett Szabarnak. Ettől fogva városnak jelölik. Szabar városa (vagy 10-11 faluval) és a Szabari család ura fogyott birtok-részei tovább növelték a Bánfiak hatalmas vagyonát. Szabar város és uradalma, melyet részben a lendvai Bánfi család kezén láttunk, időnként, a (Vas megyei) nádasdi Darabosok, Molnári-ak, molnári Pispek-ek és asszonyfalvi /(herbortyai) Ostfiak közt oszlott meg. E családok különben másfelé is birtokosok a megyében, főleg az Ostfiak. Zalalövő vidékén az Ostfi család 1406 és 1407-ben: Szabar, Ong, Palkonya, Pacsa, Szentmárton Sziget, a két Bagota, Heresznye és Káplán helységekben földesurak. l425-ben ezek közül Szabart, Alsó-és Felső-Bagotát, Szigetet, Ongot, Palkonyát, Pacsát és Szt. Mártont említik a Gergely kezén, akinek magvaszakadtával e birtokokhoz az alsólendvai Bánfiak és a Molnáriak tartanak jogot. Utóbbiakat (Péter fiait: Kelemen győri püspököt, Istvánt és Domokost) Gergely 1428-ban testvéreivé fogadván: Szabar, Ung, Palkonya, Bagota, a másik Bagota, Sziget és Pacsa helységekben bírt részeit rájok ruházza.

Csakhamar a korra jellemző erőszakos birtokfoglalásról értesülünk, midőn 1432-ben Szentgyörgyi Cicelle, Rozgonyi István temei gróf neje, férje meghagyására, Molnári Kelemen győri püspök és tesvérei, Molnári István és Domokos ellen szabari birtokainak elfoglalására küldé hadit, melyeket nemes Paghi Lábatlan Mihály, Köveskáli Péter diák tatai, Megyeri Varjú Gergely és Bathva István csókakői várnagyok vezettek. E hatalmaskodás miatti panasz Zsigmond király elé került.

A Vas megyei eredetű Darabosokkal, mint Zala megyei birtokosokkal, 1446-ban találkozunk, midőn Darabos Zászló és Jakab (János fiai) Deák (Ziterátus) Homokos mestertől (Molnári Péter fiától) cserében átveszik ennek szabari, ungi, palkonyai, felső-és alsóbagotai birtokait, továbbá szigeti és pacsai birtokrészeit. Lakóhelyük Szabarban volt, melynek számára 1448-ban vásárjogot szereztek, ugyanott vámot szedtek és pallosjoggal bírnak. Emlékeink megyénkből csak két ilyen pallosjogról szól. l417-ben Zsigmond adott a tihanyi apátságnak és 1448-ban pedig Nádasdi Darabosok kérésére hivatalosan megállapítja a megye hatósága, hogy ők Szabar birtokukon bírták ezt a jogot, de az elmúlt viharos időkben megsemmisült. A Nádasdi Darabosok, amint látjuk, minden kiváltságos jogot megszereztek Szabarnak, hogy mint mezőváros tovább fejlődjön. Sajnos a hódoltság alatt a török felégette, lerombolta, a lakosság egy része elmenekült, és mint város többé nem éledt föl.

Nem tudni, hogy miért, a Nádasdi Darabosok Szabarban történt letelepedésük után és amíg ott laktak, az apátsággal jó viszonyban nem voltak. Állandóan alkalmat kerestek arra, hogy az apátság embereit úton-útfélen bántalmazzák, kifosszák őket. A krónikák szerint az összecsapások fő szervezője, Darabos Gergely felesége, Dorottya asszony volt. Egy ilyen összecsapásról értesülünk, midőn 1482. december 7-én a zalavári apátság három radai jobbágya Kolonból hazatérvén, a radai gazdaság területén, Jelesnek pataknál Nádasdi Darabos Gergely és Balázs meghagyásából, ezek szabari jobbágyai által rablási szándékkal fegyveresen megtámadtatott. Köztük valóságos harc keletkezett. A többségben levő szabariak a radaiakat megsebesítették és félholtan az úton hagyták. Az 1483-i nagybőjtön, midőn Mihály radai gazdatiszt Kurják Mihályt más két jobbággyal a zalavári várba küldték, a Szabar mellett elhaladókat Darabos Balázs fegyvereseivel mindenükből kifosztotta, Kurják Mihályt bezáratta és az apátság fölszólítása dacára sem Kurjákot szabadon nem bocsátotta, sem a rablott jószágot vissza nem adta. S midőn augusztus 23-án Kurják két társát Zalavárból visszaküldték Radára, ezeket Darabos Balázs (testvére Gergely és ennek neje Dorottya biztatására) fejszékkel, kétélű bárdokkal megtámadta. Az apátsági jobbágyok csak gyors lovaiknak és több jóakarójuk segítségének köszönhették megmenekülésüket. Más alkalommal Zalavárból egy kőfaragó építőanyaggal Radára küldetvén, Darabos Balázs (szintén Gergely és ennek neje Dorottya biztatására) a kőfaragót fegyveresen megtámadván és nem csupán az építőanyagot vette el tőle, hanem pénzéből is kifosztotta.

1507-ben Nádasdi Darabos Gergely átveszi Szabari Püspök Benedek birtokát. 1490-ben a Nádasdi, Molnár, Ostfi, és Bánfi család pereskedik Szabar iránt. 1425-ben Ostfi Gergely nejének Salomvári Ágotának adja szabari birtokrészét. l524-ben Bezerédi Ferenc és özvegy szabari Püspök Antalné szabari részbirtokosok.

Szabar, mint mezőváros Latin-oppidum: Városi kiváltságokkal rendelkező falusias jellegű település, melynek lakossága főleg mezőgazdasági termeléssel foglalkozott. A mezővárosok a XV. sz. folyamán a földesúri függés ellenére kedvezőbb helyzetet értek el, mint a jobbágyfalvak. Szabad bíróválasztással, belső önkormányzattal és adózási kedvezményekkel rendelkeztek. A XV. sz. második felében, főként Mátyás uralkodása alatt fejlődésnek indultak, számuk ezer körül volt. A XV. sz. végén a központi hatalom meggyengülésével a földesurak arra törekedtek, hogy a mezővárosokat a jobbágyfalvak függési állapotába szorítsák vissza. A XVIII. században újból a jobbágysorba taszítására törekedtek, s ezt az úrbérrendezés (1767) során részben el is érték.

Hódoltság, élet a török alatt

A mohácsi csata után Zala megye nagy része ki volt téve a török zaklatásainak. A szultán hadainak felvonulási területévé vált, valahányszor Ausztria ellen indult. A mohácsi csata után pár év múlva, 1532. júliusában a szultán átvonult seregével a megyénken Ausztria felé. Útját rettenetes pusztulás jelezte. Felégették a termést, elhajtották az állatokat, a szőlőhegyen levő pincék mind elpusztultak, a hordók elégtek. E rombolásokat a török lovasság vitte végbe. Nagy nyomorúság és szegénység lett a török átvonulásának következménye. Radát a török 1532-ben annyira elpusztította, hogy alig maradt belőle valami. Szomorú képet mutathatott környékünk, mindenütt üszkös romok és a romok között végtelen szegény lakosság tengette életét. A lakosság nagy nyomorúságát egyes főurak garázdálkodásai még fokozták, mint például 1543-ban, midőn Bánfi László fegyvereseivel az apátság birtokait: Apátit, Esztergályt, Bárándot és Radát elpusztította, felégette.

Szabar 1568-ban még bor és gabona dézsmát szolgáltatott az apátságnak, azonban 1574-ben a dicátorok (adólajstramozók) feljegyzése szerint töröknek hódol és nagy részt elpusztíttatott, vele együtt az egész környéke. Zalavár és Égenföld ekkor még nem volt hódoltság alatt. Hiába kötöttek békét 1575-ben, a harcok csak ki - kiújultak. A portyázó törökök rettegésben tartották a lakosságot. 1592-ben a szigeti pasa elfoglalta Kiskomárt és teljesen feldúlta, majd l600-ban Kanizsa vára is elesett, ezzel az egész vidék hódoltság alá került.

Nemes Mike György 1596. évi jelentéséből tudjuk, hogy Rada három éve el van hagyatva, a földeket és szőlőket senki sem műveli. Egy tanú vallomása szerint Szabarban még némi bor terem, de folytonos félelemben vannak az ellenség miatt, Az apátsági dicális szerint Szabar még ez évben is bor-és gabona dézsmát szolgáltatott az apátságnak, sőt 1639-ben is. A fentiek szerint nemcsak némi bort, de némi gabonát is termelhettek. A hódoltság alatt a török földesúr ugyanúgy tizedet szedett a jobbágyoktól-akiket rájáknak neveztek - mint a korábbi magyar földesúr.

Ezen kívül kapu-adót, továbbá a legelő, erdő használatáért, a szőlő, a malmok, mészárszékek után is. Rendkívül súlyos teher volt a legfontosabb állami adó, az úgynevezett dzsizje, amit gyakran harács-adónak is neveztek. Akinek ingóságai, marhái és hordóban levő borának értéke elérte a 300 akcsét, annak évenkint 50 akcse (kb. l arany forint) harács-adót kellett fizetnie. A gabona-féléket "kilében" állapították meg, a bor tizedet "cseberben" számolták el.

A töröknek járó adózáson felül a magyar földesurak, a katolikus egyház, az állam is igyekeztek a nekik járó javadalmakat behajtani a végvári katonaság segítségével. A kettős adóztatási körzetekben főleg megyénkben - a hódoltság határjellegéből adódóan a jobbágyok helyzete súlyosabb volt a hódoltságiakénál. Legsúlyosabb az emberadó volt; a férfiak, nők, gyermekek elhurcolása, amelytől nap mint nap rettegni kellett a hódoltság szélén lakóknak. A foglyokért szedett váltságdíj nemritkán nagy összeget tett ki. Ha nem sikerült kiváltani őket, rabszolgaként áruba bocsátották, eladták őket.

A törökök garázdálkodásai a hódoltság utolsó időszakában sem szűntek meg, rabló portyázásaikkal sanyargatták és rettegésbe tartották a környék lakosságát. Radonay zalavári apát 1676. május 31-én kelt levele szerint, a török mind nagyobb károkat tesz, néhány várból elhurcolta az embereket és az állatkészletet. Zalavár a legnagyobb veszélyben van; közelében a török majdnem naponkint garázdálkodik. A közelből elvitte a lovakat és ökröket, tizennégy hajdút foglyul ejtett.

Három hónappal később, augusztus 12-én Széchenyi Györgynek irt panaszos levelében írja: „150 db marhámat elhajtotta a török Kanizsára. Minden veszteségem közt az bánt leginkább, hogy nővérem férjét rabul elhurcolták a pogányok, magam csak Isten különös kegyelméből szabadultam s maradtam meg néhány emberemmel, mind én mint szegény hajdúk (kik közül többen fogságba estek, mások súlyosan megsebesültek) minden marhánktól meg vagyunk fosztva.”

Kanizsa várának 1690-ben történt visszafoglalásával, véget ért a török százötven esztendős megszállása, amely annyi szenvedést hozott falunkra és környékére.

Szabar, mely a mai Öregmezőn terült el, mezővárosi jogokat élvező nagyobb település volt. Az ófalu a hódoltság alatt elpusztult, a török feldúlta, templomát lerombolta. A folytonos zaklatások arra kényszerítették a megfogyatkozott lakosságot, hogy behúzódjon a mai falut ölelő erdő lankáira, szélébe, hogy védelmet nyújtson a környezet a török ellen. Az új falu a patak körül települt, de nem közvetlen mellé, hanem a domboldal lankáira. Az új falu lakói szinte maroknyi telken verték föl viskójukat. A nagy zsúfoltság átka volt, hogy nemegyszer a tűzvész az egész falut elhamvasztotta.

A Rákóczi féle szabadságharc környékünket annyiban érintette, hogy Béri Balogh Ádám egy telet Hídvégen töltött, valószínű seregének portyázó katonái falunkban is megfordultak. A török kiűzése után a hódoltsági részeken megkezdődtek a birtokperek a földesurak között.

Feljegyzések a XIX. századból

1837. Kaposi László oskola mester és a falu jegyzője.

1837. A falu lakossága: 725 fő. Capacibus 557, incapacibus 148.

1837. A falu temetője a lakóssághoz viszonyítva elég nagy.

1837. Az iskola elég nagy, középállapotban a mester házzal egy födél alatt.

1837. Harangok, harangláb. Vannak pedig Szabar helységben megszentelt harangok egyik négy mázsa nyolcvan font, a második egy mázsa huszonöt font, a harmadik, nyolcvan font. Mind a három haranglábakra függesztve, mely áll a mesterház e1őtt a helység közepén. A negyedik vagyon a Templomban, mely huszonöt fontot nyom.

1847. Kutor László oskola mester és hiteles jegyző.

1850. A falu lakosságának létszáma: 728 fő.

1850. Tűzvész pusztította.

1859-ben, nagycsütörtökön a fél falu leégett.

1863-ban. a betyárok kirabolták, az öreg papot. A házat körülvették, egy bement, mivel a pap erős ember lévén, segítséget kellett a betyárnak hívni. A hasára parazsat akartak tenni, ekkor megtör és átadta a pénzt. Állítólag csak az eklézsia pénzét vitték el. A pandúrok a hegygyepűből nézték és nem mertek oda odamenni.

1869-ben leégett a parochia, elégték az anyakönyveket és még sok régi okmány.

1876-ban meghalt Kutor László oskola mester. Utóda Záborsky József lett, akit később öreg mesternek tituláltak.

1884. január 1-ével alakult önálló községgé Szabar. Első jegyzője Gyuk István lett, ki a posta vezetését is ellátta.

1887-ben meghalt Polgár Ignác az öreg pap, aki 56 évig volt a falu lelki pásztora.

1888-ban felépült az új két tantermes iskola.

1890-ben a kocsmáltatási jogot az állam kártérítés mellett kisajátította. A kártalanítási összeg 900 Ft volt. Ezzel egy úri joggal kevesebb lett a rátás és sümeghi birtokosoknak.

Szabar és a Zala-völgyi vasút

A XIX. század végi helyiérdekű vasútépítés Szabart is lázba hozta. Midőn folytak a Zala-völgyi vasút tervezési és előkészítő munkálatai, 1893.augusztus 24-én tárgyalta Szabar képviselőtestülete a Zala-völgyén át építendő vasút segélyezését.

Baán Kálmán földbirtokos, mint az építendő vasút engedményeseinek egyik tagja, előadja, hogy az említett vasút Szabar község közvetlen közelében van tervezve és a vasútnak életbe lépte a község anyagi érdekeinek előmozdítása tekintetéből már alig nélkülözheti. De eme üdvös cél csak azon esetben lesz elérhető, ha a vasút építéséhez a község anyagi áldozattal járul hozzá, s kéri a képviselő testületet egy bizonyos összeg megszavazására. A képviselő testület eme áldásos célra 6 000 Ft, azaz l2 000 koronát szavazott meg, melyet valamely pénzintézettől 40 éves kölcsönre vettek volna föl, azzal a kikötéssel, ha Szabar határában és közelében állomást építenek.

A vasút Szabarnak csak álom maradt, mert Zalaapátinál egy nagy kanyarral elvitték Sármellék felé, keresztül a kis-Balaton láptengerén Balatonszentgyörgyig. Az eredeti terv szerint Zalaszentjakabnál csatlakozott volna a Déli-vasúthoz. Ha mi bánkódtunk is és legalább ötven évig emlegettük, örült az apátság, hogy Zalaapáti vasútállomást kapott és nem kis örömére sikerült keresztülvinnie, hogy az építendő vasút pályája, domíniumát nem szelte ketté Zalaapátitól Kisradáig. Talán ennél is jobban örültek Sármellék földbirtokosai, akik felismerték jelentőségét és át engedték vágni birtokrészeiket az épülő vasútnak.

A vasút megváltoztatta volna a falu arculatát, munkalehetőséget, gazdasági fellendülést hozott volna, bekapcsolta volna Szabart az ország vérkeringésébe. A vasútállomások nagy távolsága később is rányomta bélyegét a falu fejlődésére és nem sikerült város jellegű községgé fejlődnie. Zala-megye alispánja 1904-ben városi jelleggel bíró községgé jelölte. A rendelkezést a képviselőtestület tudomásul vette, azonban a község lakosságának anyagi helyzete nem engedte azt, hogy városi jelleggel bíró község legyen.

A XX. század

A Zala folyó szabályozása és lecsapolása, 1829 és 1894 között zajlott le Zalaszabarban és a környező falvakban.

1890-ben megépült az új modern iskola. A kaposvári püspökség működteti. 170 tanulója van a környező falvakból is sokan járnak ide.

A lakosság 1460 fő volt a tsz. alakulása előtt. A kikényszerített modern népvándorlás 700 fő alá apasztotta a falu lélekszámát. Emellett nagyon kevés a születések száma.

Zalaszabar nagyon híres a borairól és a bortermesztéséről, tudomásunk van egy 1800-as években rendezett borversenyről ahol aranyérmes lett a szabari bor. Ma is él ez a bortermelési hagyomány, nagyon finom borokat termel itt a lakosság. Bővül az idegenforgalma is, egyre több lakást, ingatlant vesznek a külföldi állampolgárok. A hegyről nagyon szép panoráma nyílik a Badacsony, a Kis-Balaton, a Balaton környékére. Friss a levegő, és több oldalról is dús erdő határolja.

A Szabar név eredetének magyarázatai

Zalaszabar nevének régi előfordulási alakjai évszámok szerint:

1019. Zobor. A zalavári apátságnak tizedet ad Az oklevél, mely 1019-ből megőrizte ezt a névalakot, eredetiben nem maradt ránk, hanem csak egy 1327-ben kelt apokrif átiratban.

1233. Zobor (Wenzel: Az árpádkori új ománytár VTI. 76.).

1335. Sabaar (Zala megye története. Oklevéltár I.297.).

1791. Szabor (Tomaschich János Zala megyéről készült térképen).

1851. Szabár (Fényes: Magyarország geográphiai szótára.

1892-től Zalaszabar.

Nem egyedülálló helynév az országban, amint Korabinszky 1786-ban megjelent német nyelvű helynévtárából és Lipszky 1802-ben megjelent helynévtárából látható. Éppen ezért volt szükséges, hogy az eredetileg csak Szabar helynevet az elébe tett Zala megkülönböztető szóval pontosabban meghatározzák. Minden bizonnyal a felvidéki Zobor hegynév elnevezésében is ez a szó van.

A név magyarázatával többen is foglalkoztak:

l. A „Szabir” elmélet

Kodolányi János (Magyar Nyelvőr LXVII.96-97.1ap.) Baranya, Somogy, Zala megye a Dráva közel eső részeinek helyneveit vizsgálja. Kara, Kér, Keszi, Gyarmat, Jutas, Solt, Taksony, Kál, Doboka, Bulchow, /olvasd Bulcsou/ Bogád, Körcsönye puszta, Harkány, Szabar, stb. amelyek szerinte török eredetűek. Arra a következtetésre jut, hogy egész sor szállásnév, törzs-nemzetség- és családnév és Dél-Zala vidékein szinte szükségszerű a török (turk) elnevezésnek rendszere. Ezek arra mutatnak, hogy itt-ott avar törzsek, vagy nemzetségek olvadtak be a honfoglaló magyarságba. Helynevünk eredete a Szabir nép-névvel azonos.

A napjainkban elementáris erővel feltörő, az ősi krónikáinkban vallott keleti hun-pártus-avar-magyar származáselméletet magukévá tevő őstörténeti munkákban találkozhatunk falunk nevével nem is akármilyen előkelő helyen.

Bíró József a „Szabir-magyarok őstörténete” c. könyvében (A magyar közírók nemzeti közössége kiadása, Budapest, 2000.) egyenesen a sumir kultúrkör elődjének és egyben az első emberi civilizáció megteremtőjének nevezi meg az ékiratos táblákon megjelenő SA-SUBAR népet. Ők hozták létre a feltárt pre-sumir telepeket (Hassuna-Samarra, Halaf, Al-Ubaid, Uruk és Jemdet Nasr). A szabirok ősterületükről, a Zab-folyó mellékéről az Eufráteszen leereszkedve alapították meg a jól ismert sumir városokat (Eridu, Úr, Uruk, Lagas, Kis, Larsa, stb…)

Dr. Padányi Viktor az emigrációban alkotó őstörténész professzor állítása szerint (Dentu-Magyaria, Püski Kiadó Budapest 2000) a honfoglaló magyarok két nagy népcsoportból a szabirokból (Nyék, Megyer, Tarján, Kér törzsek) és az onogurokból (Kürt és Gyarmat, Jenő, Keszi) jöttek létre a Vérszerződés által. A kazár kaganátusból ki nem szakadó szabir/szavárd magyarok nyomai a Kaukázus környékén ma is fellelhető.

Legautentikusabb és a fentieket éppenséggel alátámasztó forrásunk maga a bizánci Biborbanszületett Konstantin császár. Művében, mely a De Administratio Imperio (A birodalom kormányzásáról) címet viseli, felsorolja és bemutatja a bizánci császárság korabeli geopolitikai környezetét a X. század második felében. Információi első kézből valók, hiszen 948-ban magyar küldöttség járt nála, Vérbulcsú horka és Tormás herceg, Árpád dédunokája. Bulcsúnál egy Szabarról szóló dolgozat esetében kötelező kicsit elidőzni.

Bulcsú a X. század Európájának meghatározó egyénisége. Törzse a Balaton északi részén, a mai Zala és Somogy megyék területén foglal helyet a magyar patrimoniális törzsszövetség sakktábláján. Édesapja Kál Bogát horka (lásd Dióskál Zalaszabar szomszédságában vagy Köveskál a Balaton-felvidéken.) Címe, a horka a törzsszövetség harmadik legmagasabb rangja amolyan legfőbb bíró. Zalavár Bulcsú törzsi birtokaihoz tartozott, ha mint a környék legfőbb erőssége, éppen nem az volt a székhelye. Tekintélyéhez hozzátartozik, hogy a civakodó német fejedelemségek gyakran kérték fel döntőbírónak vitás ügyeikben, ahol csak személyes jelenléte garancia volt a nézeteltérés elsimítására. Hazafiként a kortársa és vetélytársa I. Ottó német császár elleni harc töltötte ki életét. Ottó volt az, akinek sikerült Nagy Károly szétesett birodalmát összefoltoznia, centralizáló tevékenysége természetesen sértette a magyar biztonságpolitikát. Ne feledjük el, hogy 907-ben rögtön az árpádi Honfoglalást követően egyesített német hadak támadtak az országra (uruszágra) azonban Pozsony mellett katasztrofális vereséget szenvedtek. Az a tény, hogy ezt követően a X. században nem tette német haderő a lábát magyar földre, Bulcsúnak köszönhető. Folyamatos és kitartó mai szakkifejezéssel élve precíziós támadásokat hajtott végre az Ottó szövetségeseivé vált német fejedelemségek ellen. Haditechnikailag a könnyűlovasság alkalmazása és a reflexiós íj használata messze a korabeli haderők fölé emelték a magyar lovasíjász egységeket, gyakorlatilag zavartalanul haladtak át ellenséges területeken és hajtottak végre precíziós csapást ezer km-ekre a hátországtól. Az ellenség reakcióideje nagyságrendekkel különbözött a magyarokétól. Ezt a harcmodort a Balaton fia Vérbulcsú vitte tökélyre és alkalmazta sikeresen. 954-es nagy európai hadjáratát (Spanyolországtól Szászországig, Flandriától Lombardiáig) ma is tanítják az USA hadiakadémiáin és logisztikával foglalkozó fakultánsokon.

Politikusi tevékenysége hatalmából és tekintélyéből fakadt. Mint a hadjáratokban gyakrabban résztvevő és győztes nyugati gyepűn élő törzs vezetője bővebben részesült a zsákmányból és a béke éves adóiból. A X. század derekán Taksonyig nem is igazán ismerjük az Árpád-ház fejedelmeit. Ez Bulcsú korszaka. A bizánci császár barátja címet nyerte el és felvette Bizáncban a keresztény vallást is a keleti liturgia szerint. 948-as követjárásuk (adóbeszedésük) alkalmával találkozott velük Konstantin császár és a Bulcsúval való tárgyalásokon (nem Tormással!) hallottak képezték alapját könyvében a magyarokról írtaknak. Bulcsú arról beszél többek közt, hogy magukat „savartoi asphaloi”-nak azaz erős szabiroknak nevezik. Továbbá egy többnyelvű és többféle népekből összetevődő nemzet képét festi le a császárnak, ami nem mond ellent a többszörös honfoglalásos és a különöző folytonosság elméleteknek. Dr. Padányi Viktor: „Vérbulcsú” cimű könyve részletesen szól a fentiekről. A területi egybeesés, a szabir név említése Zalaszabar falu számára fontos identitási alapot jelenthet és mindenképpen megérdemelne ez a dicső hazafi legalább egy emléktáblát a falu központjában.

Sorsa szomorúan zárul, a balul sikerült 955-ös bajor hadjárat során a Lech-mezőn a páncélos német sereg körülzárja, majd a fegyverletételt követően bekövetkezik a szószegés és a szégyenletes „Ungarnschlacht”. Bulcsút vezértársaival Léllel és Súrral Regensburgban bűnözőkként felakasztják. Tankönyveink a vereséget tragikus veszteségként mutatják be, azonban ennek ellentmondóan a németek továbbra sem képesek hazánkba közel 100 évig hadjáratot vezetni és az augsburgi mészárlást követően Botond 5000 fős csapata a teljes Rajna vidéket feldúlja és a magyarokra nem jellemző pusztítás, gyilkolás és bosszú kíséri útját. Végül a vereség egyáltalán nem jellemző Bulcsúra. A válasz a rábaközi táltos hagyományokról szóló „Yotengrit” című könyv második kötetében lapul. Szájhagyomány alapján a fegyverletételre azért kerülhetett sor, mert magyar erők jelentek meg akiket baráti csapatoknak tekintettek. Ezek azonban Taksony Ottóval szövetséges erői voltak. Magyar támadt magyarra és győzött a túlerő. A horka meghalt és Taksonnyal bekövetkezett hazánkban is a hatalom centralizációja. Géza német orientációjához pedig nem fér kétség. Érdekesség, hogy sokan úgy vélik, Koppány nem más, mint Bulcsú unokafivére…

2. A „német-szláv” elméletek

Moór Elemér A Pinka vidékén levő Szabar (német neve: Zuberbach) nevét a szláv Sobor (olv.Szobor) személynévből eredezteti s tagadja, hogy a szláv stobor (jelentése: oszlop) szóval volna azonosítható.

Melich János (Magyar Nyelv c. folyóirat XXV. évf. 248. lap és a Honfoglaláskori Magyarország 347-352.lap) a Zobor hegy nevének vizsgálatával kapcsolatosan foglalkozott vele. Elfogadja Anonymus értelmezéseit, aki szerint a hegy neve "Zobur" nyitrai vezér nevéből származik. A régi tót Zbor, Sbor személynév átvételéből lett egy magyar Zobor személynév. Ez a Sbor, Zbor, majd pedig Zubur, Zabor név a szláv bor (jelentése: csapat, gyülekezet) szónak a szó elé tett s (magyar jelentése: sz) képzővel alkotott alakjából keletkezett.

Kritika

Kodolányi nem támogatja elgondolását nyelvi érvekkel. Egyedüli argumentuma, hogy Szabar helynév török nyelvi helynevek környezetében fordul elő. Ez magában még nem döntő érv Valóban van Sabar (Sabyr) török személynév, amelynek alapszava a kirgiz, kun és oszmáhli sáp (olv.szap) ige, amelynek jelentése: útról letérni, eltévedni, tévelyegni, valamivel felhagyni, megörülni. (lásd Németh: A honfoglaló magyarság kialakulása 188-189 lap) Ebből sapar, majd sabar (olv. Szapar, Szabar), lásd Gabarin: „Alterische Gramatik” 150, 216, 128 §. Hangtani nehézségeket okoz azonban a török „a” hang és a magyar Zobor, Zobur, Zubur névalakok kapcsolata. Nyelvészeti megfontolásból inkább a szláv lehetőség felől kell próbálkozni.

Az ó-szláv sb-beron (olv. szberon) igéből az indogermán időkből örökségként maradt hangváltozás eredményeként lett az e hangból o hang, vagyis s-bor (gyülekezet) főnév (lásd Bielfeld: „Altslavische Gramatik” 75, 79, 143 §.). A horvát-szlovénben egyházi értelmű jelentéseit Melich részletesen felsorolja idézett könyvében: „Zsinat, gyülekezet, templom”. Először arra gondolhatunk, hogy a vallásos kultusszal, építményekkel összefüggő jelentésű szóból úgy eredhetett, hogy Szabar Zalavár közelében volt és van ma is. Ez a Zalavár Pribina Mosaburgja, magyar jelentése: Mocsárvár volt s a fejedelemségnek nemcsak világi, hanem egyházi központja is (Magyar történet I.83.), ahol híres romjaiban még ma is látható templomot építetett. (Részletes régészeti ismertetése Cs. Sós Ágnes könyve.) Nem valószínű, hogy pár km-re levő helységben még egy templom épült volna, amelyről aztán települést neveztek volna el. Történelmi adatunk Szabar plébánosáról is csak a XVI. század első feléből van (Lásd Holub József Zalamegye középkori községei c. műve a megyei levéltárban). A "De Conversione Bagoariorum et Karantanorum" történelmi forrásmunka szerint a fejedelemség megérkezésekor Pribina maga köré népeket kezdett gyűjteni (cepitpopulos congregare) ami nyilván egyúttal adományozásokkal is járt. Nyitra vidékéről is jöttek vele hű emberei, egykori alattvalói, s a történeti forrás szerint 850-ben történt templomszentelésnél a jelen volt 30 nevezetes személy a neve után ítélve szláv volt (Iásd Jagic: Zur Ents. der altkirchenslav Sprache 10, 480.). Talán egy ilyen hű embere, akinek Sbor volt a neve, kapott itt birtokot, akinek nevéről nyerte el a település a nevét. Ismeretes ugyanis, hogy a honfoglaló magyarság a falu neveit a birtokosok személynevével nevezte el.

Hogy ilyen elvont szóból válhatott személynév, van rá példa a magyarban is: 1453-ban Johannes Gyewrez: „Gyülevész János” (Lásd Melich idézett könyvében). Ezek szerint Szabar falu neve egy szláv elnevezésű személy nevével azonos, de már a magyarok nevezték el így a maguk szokása szerint. Minthogy pedig a települések sokkal korábbiak, mint első előfordulási évük, mutatják, nyilván a honfoglalás előtt már létezett, település volt, csak mai nevét magyar elnevezésű divat szerint kapta.

Hozzászólás a kritikához

Arról, hogy Szabar nem egyedül áll mint helynév, és ezek a helynevek nagyon régi eredetűek, tájékoztatást ad Csánky Dezső: „Magyarország történelmi földrajza” c. több kötetes munkája, mely a Hunyadiak koráig ad képet a korabeli falvakról és birtokosaikról. E helynévvel találkozunk Baranya, Tolna, Somogy, Zala és Vas megye helységnevei között.

Baranya megye: Szabar, Zabar, Sabar.

Tolna megye: Zobory, Zabar, Szabar.

Somogy megye: Zabar, Zabaar.

Vas megye: Szabar, Szabor, Zabar, Zabor, Sabar.

Zala megye: Szabar, Sabaar, Zabor, Zabar.

Fényes Elek 1851-ben megjelent "Magyarország geográphiai szótára" a fentiek közül csak hármat sorol föl, valószínű a Tolna-és Somogy megyei Szabarok a hódoltság alatt elpusztultak.

A kritika megállapítása, hogy Szabar plébánosáról csak a XVI. század első feléből van történelmi adat, téves, mert Szabar plébánosa 1256-ban az esztergomi zsinaton már tanúskodott a zalavári pap mellett.

A „Magyarország” című útikönyv szerint a szabari templom románkori eredetű, 1753-ban barokkosan átalakított, sekrestyéje eredetileg román stílusú kápolna volt. Tudva levő, hogy román stílusban a 10-13-században építkeztek. Elképzelhetetlen, hogy évszázadokon át plébános nélkül lett volna a szabari templom.

A fentiekben láthattunk több elméletet a falu nevének kialakulására vonatkozóan, ezek kritikáját, majd a kritika kritikáját. Mit tehetünk? Döntsön mindenki szíve szerint…